A június 12-15 között zajló nemzetközi fórum lehetőséget adott arra, hogy a főként protestáns egyházakhoz kötődő holland szponzorok találkozzanak az általuk támogatott romániai, albániai, ukrajnai és moldvai partner-szervezetek képviselőivel. Ugyanakkor jó alkalom volt arra is, hogy CPOE több mind 40 holland tagszervezetének vezetői összegyűljenek, kapcsolatokat építsenek és közös megoldásokat keressenek partnereikkel, a Kelet-Európa segélyezését érintő kihívásokra.  

 

Az angol nyelven zajló találkozó gerincét a CPOE képviselőinek helyzet-elemzései képezték, valamint olyan színvonalas előadások, mint például Makkai Péter, volt államtitkár beszámolója Románia szociális helyzetének és jogszabály-rendszerének változásairól, vagy Sarah Todorov brit-bolgár szociális aktivista és elemző előadása a hátrányos helyzetű gyermekek segélyezéséről, és az eredményesség hosszútávú felmérésének módszertanáról.  

 

Az előadások mellett számos szabadon választott workshopon is részt vehettek a jelenlevők, melyeken a CPOE és partnereik osztották meg jógyakorlataikat olyan témákban mint: a helyi erőforrások hasznosítása, együttműködés krízis helyzetekben, roma inklúzió, ember-kereskedelem megelőzés, idősgondozás, diakónia a helyi közösségekben, vagy épp a fogyatékkal élők gondozása. A rendezvényt fémjelezték emellett különböző országok lelkészei által tartott reggeli áhítatok, egyházi koncertek, valamint a partnerszervezetek szociális programjaiban készített kézműves termékek jótékonysági vására.  

 

A találkozó eredményeként új partnerkapcsolatok és együttműködési tervek körvonalazódtak, és minden szervezet küldetés-tudatában megerősödve térhetett vissza mindennapi tevékenységéhez.  Bár a résztvevők más-más felekezetből érkeztek és különböző nyelvet beszéltek, a hitük és küldetésük közös volt, ahogy az emberségük is, így az egész konferencia az ökuménia és az összetartozás jegyében telt, visszhangozva a rendezvény mottóját: "Inspiráljuk a változást. Előre, közösen a hitben".