Az állami filharmónia művészei nem első alkalommal jártak a Szent Erzsébet Otthonban, – Ichim Beáta, Costin Eva, Székely Boglárka és Oláh Gabriella – az elmúlt években több alkalommal is ellátogattak már a katolikus intézménybe, hogy zenei momentumokkal fényt vigyenek a bentlakók mindennapjaiba. A zenészek, akiket már megszoktak és kedvelnek a lakók, ezúttal sem okoztak csalódást: több mint egy órán át szórakoztatták közismert klasszikus darabokkal, filmzenékkel és más közkedvelt dalamokkal a szépkorúakból álló lelkes közönséget. Időn és műfajokon átívelő zenei utazás volt ez, melynek keretében a lakókat képzeletbeli táncra is felkérték, az ismert keringők, tangók ritmusára.

A vírusvédelmi szabályzat miatt ez volt az első alkalom, hogy egy hasonló koncertet nem az otthon közösségi termében hanem a hátsó kertben tartottak meg. Szerencsére az időjárás is a szépkorúak pártját fogta, így egy igazán rendhagyó és szép élményben lehetett részük egy kellemes, őszi délutánon. „Sokat jelentett ez a koncert az otthon lakóinak, mert a mostani helyzetben nagyon szigorú szabályok szerint kell élniük. Számukra ez nem csak egyszerű szórakozás volt, hanem igazi feltöltődés, nosztalgiázás” – nyilatkozta Gyöngyi Éva, szociális munkás.