A találkozón Bihar megyéből részt vett Böcskei László római katolikus megyéspüspök, Csűry István királyhágómelléki református püspök, valamint Rajna József, a nagyváradi Caritas Catolica vezérigazgatója.

A rendezvény a történelmi egyházak vezetőinek közös imájával kezdetét a Szatmári Püspöki Palota kápolnájában. Az egybegyűlteket házigazdaként Schönberger Jenő, a szatmári egyházmegye püspöke köszöntötte, aki röviden bemutatta az épület, és különösképp a pazar kápolnát, ahol az a Petőfi-oltár áll, amely előtt annak idején Petőfi Sándor megesküdött Szendrey Júliával. A házigazda köszöntőjét követően az erdélyi római katolikus, református, unitárius, és evangélikus egyházmegyék püspökei sorra mondták el imáikat és könyörgéseiket a háború megszűnéséért és a békéért. Imádkoztak az áldozatokért, a gyermekekért, a szétszakadt családokért, a segítő szolgálatot végző személyzetért, és az Úr irgalmas kegyelmébe ajánlották az agressziót elszenvedőket, valamint az agresszorokat egyaránt.

Az imádságot követő megbeszélésen ukrajnai helyzetjelentést adott Popovicsné Palojtay Márta, a Munkácsi Egyházmegye válságcsoportjának vezetője. Mint rámutatott ukrán viszonylatban Kárpátalja egyelőre a béke szigetének számít, hiszen itt még nem történtek háborús cselekmények és a Kárpátok vonulata is viszonylag biztonságosan körül határolja, a közösség viszont nagyon megszenvedi a helyzetet, mert rengetegen ide menekülnek belső Ukrajnából. Még vannak ugyan tartalékok, de már kezdi éreztetni magát az élelmiszerhiány, az üzemanyaghiány, ugyanakkor az árak is felszöktek, így már nem lehet boldogulni azokból az anyagi keretekből, amelyek korábban szűkösen, de elegendők voltak. "Az emberi lény magjára csupaszodik le a háborúban. Már nem azon gondolkodnak az emberek, hogy milyen frizurát csináltassanak vagy milyen ruhát vegyenek, hanem csak a leglényegesebb dolgokkal foglalkoznak" - hangsúlyozta. Mint hozzátette, talán éppen ezért, sokkal többen járnak szentmisére, mert egyre többen szomjazzák az imádság nyújtotta lelki megnyugvást, és ezért van fontos szerepe az Európa szerte szervezett imaláncoknak is.

A maga rendjén Fábián Sándor, református püspök elmondta, hogy a Kárpátaljára érkező menekült áradat miatt a magán szálláshelyek már mind beteltek és az intézményekben is egyre kevesebb a szálláshely. Az emberekben nagy a bizonytalanság és a félelem. Mivel sokan úgy menekültek el hogy felügyelet nélkül hagyták a házukat néhol fosztogatások történnek, amit polgárőrséggel igyekeznek visszaszorítani, de kevés a felszerelés - több kamerára, zseblámpára, rádiótelefonra lenne szükség.

A megbeszélésből nyilvánvalóvá vált, hogy fontos a célzott segítségnyújtás és a szállítási dokumentumok pontos kitöltése annak érdekében, hogy az adományok ne rekedjenek meg a határon. Valamint mindig az aktuális szükségletekre kell próbálni válaszolni. Ennek elősegítésére szolgált a teljes hétfői találkozó, melynek keretében a püspökök közös sajtótájékoztatót tartottak, a Caritas Catolica és a többi egyházi segélyszervezet képviselői pedig munkacsoportot létesítettek a valós igények közlésére és az adományozás megszervezésére.