„Keresztény vagyok, embertársaim szenvedéséből én is részt kérek” – hangzott el a nagyváradi Caritas Catolica munkatársainak keresztúti ájtatosságán melyet Egeli József plébános, aligazgató vezetett. Ebben a lelkületben készültek a Caritas munkatársai a feltámadás ünnepére. A húsvéti előkészületnek pedig fontos része, hogy közös erőfeszítéssel a szokásosnál is több elesett emberen és rászoruló közösségen segítsenek, szebbé téve ezzel a szegények ünnepét, és gazdagabbá az ünnepi asztalukat.

A legutóbbi akció keretében 108 rászoruló személynek és családnak osztottak élelmiszercsomagokat az ortodox húsvét kapcsán április 26. és május 5. között. A csomagok kenyeret, préselt sonkát, leveskonzerveket, üdítőitalok és édességeket, valamint alapélelmiszereket tartalmaztak, mint rizs, liszt, cukor, olaj. A kiosztott javak jelentős részét a Nagyváradi Egyházmegye plébániáin szervezett Nagyböjti Élelmiszergyűjtés keretében a hívek által adományozott tartósélelmiszerekből állították össze, melyeket más cégek és magánszemélyek felajánlásaival egészítettek ki. Kiemelt köszönet illeti hozzájárulásáért Peter Zidar ausztriai állandó diakónust, az Ausburgi Vincés Nővéreket, valamint a Fast Connection Trading vállalatot, akik a Caritas szegénykonyhájának rendszeres támogatói.

Nagy szerepe volt ugyanakkor a rászorulók boldoggá tételében az Országos Élelmiszerbank (Banca Pentru Alimente) nagyváradi fiókszervezetének, amely egyrészt az élelmiszercsomagokhoz is hozzájárult a Lidl áruházlánc gyűjtőpontjain a vásárlók által leadott adományokból, másrészt pedig a KFC-vel való partnerség révén számottevő csirkehús-terméket juttatott el a Caritas konyhájára. A mennyiség elegendő volt ahhoz, hogy mintegy 150 idős, rászoruló és árvaházi gyermek részére főzzön egy jellegzetes Kentucky-csirkés ebédet a Caritas.

Ezt megelőzően a katolikus nagyhét folyamán 150 tartósélelmiszer-csomagot osztottak szét az egyházmegyei Caritas munkatársai és önkéntesei, a holland Boskoop-i SOEB alapítvány támogatásával. A méretes csomagok cukrot, olajat, rizst, száraztésztát, szalámit, kalácsot, margarint, valamint konzerveket tartalmaztak, melyek több hétre fedezik egy-egy család alapélelmiszer szükségleteit.

Az egyéni segélyezés mellett a Caritas Catolica intézményes szinten is támogatja a rászoruló közösségeket. A nagyhét folyamán összesen 1900 befőttesüvegnyi almapürét, lóbabot és répát adományoznak a hátrányos helyzetű roma családok megsegítésével foglalkozó Ciore Roma Alapítványnak, valamint a holland HAK vállalat felajánlásából további 620 kg babot, borsót és egyéb eltett zöldséget juttatnak el az Országos Élelmiszerbank nagyváradi fiókszervezetéhez, amely több tucatnyi szegények megsegítésével foglalkozó civil szervezet számára osztja tovább azokat. 

Tovább folytatódott ugyanakkor a szegény közösségek ruhaadományokkal való ellátása, amely egyébként egész évben zajlik. A nagyböjti időszakban összesen mintegy 6400 kg használt ruhát, cipőt, piperecikket és háztartási eszközt adományoztak a székelyhídi, tenkei, és biharhosszúaszói önkormányzatok szociális osztályainak, amelyek továbbadják azt a helyi közösségeknek.

Ezekkel a felajánlásokkal igyekszik az egyházmegyei Caritas szervezet hozzájárulni ahhoz, hogy a rászorulók legalább erre a kis időre, felhőtlenebbül, a szükségek nyomasztó terhétől felszabadult lelkülettel várhassák a feltámadás ünnepét, és bőségesebb asztalnál költhessék el az ünnepi ebédet.